|
A Magyar Nemzeti Bank, bejelentéséből megtudhattuk, hogy a decemberben felvett forint alapú lakáshitelek illetve szabad felhasználású hitelek hitelköltség mutatója jóval kedvezőbb lett, köszönhetően az új kisebb kamatú hiteleknek.
Decemberben a forint alapú lakáshitelek átlagos költsége a jegybanki adatok tanúsága szerint 11,78 százalék volt, amely az előző hónaphoz képest 1,04 százalékponttal kevesebb valamint 2,48-al a múlt évhez képest. Ezen kívül decemberben érte el a két éves mélypontot a kamatszint bázispont csökkenése 85 ponttal, illetve 9,7 százalékot decemberben
A négy évvel ezelőtti szintre csúszott vissza a lakáshitelek költsége, miután tavaly februárban elérte a 15,69 százalékos csúcspontot. A tavaly februári 15,69 százalékos tetőzés miatt a lakáshitelek költsége a négy évvel ezelőtti szintet érte el.
Tavaly decemberben nőtt először az új forint alapú lakáshitelek szerződéses összege, amely megszakította a múlt év második felében jegyzett folyamatos csökkenést, mely ugyanakkor párhuzamos volt a kamatok és hitelköltségek csökkenésével. A legkisebb mértékű költségcsökkenést novemberben regisztrálták a változó de maximum egy évig fix kamatozású lakáshitelek esetében, melyek 120 (1,2 százalék) bázisponttal csökkentek. A legkevesebb öt, de legfeljebb tíz évre fixált kamatozású lakáshitelek hitelköltsége is csökkent 4,7 százalékkal, elérve a 18,87 százalékot, viszonyítva a 2008 decemberi adatokhoz.
174 bázispontot csökkent decemberben a szabad felhasználású jelzálog-hitelek költségmutatója is, mely 13,58 százalékot tesz ki, míg az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a csökkenés 436 bázispontot jelent. A svájci frank alapú lakáshitelek mutatói nem változtak decemberben, mely esetben a kamat 57 bázispontot azaz 4,58 százalékot esett, valamint a hitelköltség 94 bázispontot, azaz 6,29 százalékot. 252 bázisponttal lett alacsonyabb a gépjármű vásárlásra fordított hitelek költségmutatója is decemberben, valamint 309 bázisponttal kevesebb mint az egy évvel korábbi.
A pozitív előjelek ellenére sem nőtt az új szerződések értéke, hanem tovább csökkent, így decemberben kevesebb mint 3,1 milliárd forint volt, míg 2008 októberében még 78,8 milliárdot tett ki.
Nem változott sem a kamata, sem a költsége a szabad felhasználású euróhiteleknek sem, ellenben drágultak a személyi kölcsönök és gépjárműhitelek. Az előző hónapokhoz képest nem változott az új szerződések összege sem.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|